Sziasztok!
Várakozás... Olyan fájdalmas tud lenni, mint semmi más. Az ember mindig vár valamire, vagy akár valakire, és ezt most nem úgy értem, hogy az asszony bement a boltba és mikor jön ki, vagy akár, hogy 5 perce itt kéne lennie a busznak holvan?! Nem... Arról probálok irni mikor valójában nem is maga az ember vár hanem a lelke. Mikor arra vár valaki hogy múljon a szenvedés. Az ember mikor elkezd valamiben reménykedni és várja hogy bekövetkezzen akkor csak annyit érez valami belül a testében nincs helyén és ahogy tellik az idő egyre jobban elcsúsznak a dolgok. Várni... Az egyik legnehezebb dolog a világon. Várni arra hogy észrevegyenek vagy, hogy jobb legyen vagy, hogy valaki megszeressen. Közeledik az "esemény" amire várva vársz, szíved nagyokat dobbant és agyadban szinte szikráznak az elekronok. Az utolsó pillanatig aggódsz és nem hiszed el hogy bekövetkezik. Sajnos gyakran nem is következik be. Ekkor szokott eljönni a földi pokol. Örülten fáááj. Talán sokszor ez így jó. 
Én most éppen valakire várok. Várom hogy belépjen pedig érzem hogy nem fog. És azt karjával átöleljen. Érezzem erös testének gyöngéd érintését. Puha ajkát az ajkamon. Ahogy átadja magát nekem. Nem kér, ha adok elfogadja. Agyam kikapcsol csak a testem funkciónál. Minden érintésre reagál. A vágy magával ragad, megcsupaszít. A ruháim szinte maguktól esnek le rólam. Nem tudom hol vagyok, csak az érzékiség van,az leng körbe. Valaki van aki engem akar. Most boldog vagyok. A szenvedély dallama lassan szétárad bennem és a testem erre a furcsa vad és ösi dallamra táncol. Ő a zenész testem a hangszere. Játszik rajtam. Kinyitom a szemem és az övébe nézek, de őt nem találom benne csak a vad tűzet melyet a vágya táplál, ami irántam és tölem származik. Mély sóhaj hagyja el az ajkam. Még akarom. Nem birnám abba hagyni, mert az egyenlő lenne a halálal. Olyan tiszta ez az érzés. Olyan zavaros mégis minden. Tudtam, hogy rá van szükségem. Remélem ö is tudja. Megadnék mindent azért hogy karjaiban maradjak. Nem bánnám ha most kéne meghallnom, hisz vele vagyok ö ölel és vigyázz rám. Istenem de egyedül voltam eddig, észre sem vettem. Átjára testem a bizsergés elsö hulláma. Elönt a forroság. Ebben a höségben egymás lelkében égünk el, mig testünk egymásé lesz. Érzem közel a vége. Fejemet mellére szórítom. Hallom ahogy dobog a szíve szinte kiesik a helyéröl. Ajkát fáradt nevetés hangja hadja el. Zihálva köszöni meg mit adtam neki. Én becsukom a szemem és nem félek. Tudom jön az álom, melybe belefekhetek. Puhán körbe vesz a tudatlanság. Biztonságban érzem magam mert ő itt van. Nem félek az ébredéstől. Lassan kinyitom a szemem. Elaludtam. Körbe nézek csak én fekszem az ágyon. Hát csak álmodtam?? Az nem lehet hisz érzem még az illatát, érzem az érintéseit. Fáj hogy elment, de tudom, hogy nem maradthatott, mert ez csak kettönk titka...
