"Mindenapok"-érzések

Ma Drága legjobbomnak húga meghívott az iskolájába egy rendezvényre. Mi is oda jártunk a legjobbommal. Volt egy kis műsor. Nagyon aranyosak voltak. Énekeltek előadtak egy színdarabot. Nagyon tetszett... Persze rögtön a mi középiskolás éveink jutottak az eszembe. Milyen jó is volt akkoriban. Talán a szabadság talán a hülyeségek hiányoznak. Nem tudnám megmondani. Annyi minden történt az a 4 év alatt annyit változtunk és annyit formáltunk egymást. Szerelmek indultak és múltak el. Barátságok szövődtek. Én is ennek az időnek a gyümölcseként élvezhetem a legjobb barátomat. Nem tudom (pedig már nagyon sokat agyaltam rajta) hogy hogyan alakult így az egész. Miért Ö lett az Aki? Ha esetleg Te legjobbom tudod a választ áruld el nekem. Nélküle nem bírtam volna ki azt a négy évet. Nem csak a suli miatt. Annyi minden történt az a négy év alatt mikor ott voltam most feladom és a legjobbom nem is tudja (na most megtudja) Ö volt az aki engem tovább tolt. Nem akartam öt elveszteni és valószínűleg ez lett volna. Nem az Ö vagy az én hibámból egyszerűen ez a tinikor sajátossága. Ha egy barátság túléli a tinikort akkor az akár egy életen át is elkísérhet. És persze nem csak az elvesztésről volt szó. Nagyon sokszor úgy éreztem csak Ö van aki velem mellettem van, akit igazán érdekel mi van velem. Persze lehet, hogy hülyeség, vagy lehet hogy negatívan gondolom a dolgot, de nekem akkor is nagyon nagy segítséget nyújtott és mai napig is nyújt. Ha valakinek szívből jövő dolgot kellene kívánnom akkor egy ilyen barát lenne....  

Nagyon köszönöm Neked az elmúlt éveket, és tud, hogy nagyon örülök annak, hogy végre boldog vagy. Nagyobb örömet okoz nekem a saját boldogságomnál is. Remélem mindig itt leszel. Írhatnék neked nagyon sokat arról mennyire fontos vagy nekem, de remélem tudod...

Jó éjszakát Mindenkinek!

ÉS TÉNYLEG UTÁLOM A PACALT!!!!!:)

Ma érdekes dolog történt velem a munkahelyemen. Betért a boltba egy öreg hölgy. Ritka jelenség, olyan aki öregen is szép. Haja ősz volt már, de még halványan látszottak a fiatalsága szőke tincsei. Kék szeme valami mérhetetlen szomorúságot tükrözött mit csak az érthet aki ilyen sokat megélt. Bőrébe az idő sava barázdákat húzott mégis szép fehér tiszta maradt. Régi hagyományos szappan illata lengte körül. Valami édességet szeretett volna venni. mert leesett a vércukra. Kiszolgáltam, majd megkérdezte, hogy bent maradhat-e a boltban amíg nem indul a busza. Természetesen megengedtem. Ö mesélni kezdett. Elmondta, hogy épp a temetőből jön. A férje("papa") sírjánál volt kint. Két hónapja temette el és 60 évet éltek együtt. Nagyon hiányzik neki és menne utána ha tehetné                              

-"Szeptemberben volt a 62. házassági évfordulónk. Papa megkérdezte, hogy élnék-e vele még egyszer ennyi évet ha megkér rá. Persze csak viccelt, de ha komolyan is gondolja és Isten is úgy adta volna szívesen éltem volna vele még akár háromszor ennyit is. Meg is mondtam neki, hogy ha már még egyszer ennyit nem is sikerül, amíg csak lehet vele leszek. Hát sajnos rá két hónapra meghalt."-

 Láttam, hogy a szemében gyűlnek a könnyek. Persze én mint egy átlag fiatal kellemetlenül éreztem magam. Még nem érthetem igazán milyen az ha valaki leél egy másik emberrel 60 évet és utána a másik nincs. Meg lehet érteni azt 60 év után, hogy nincs? Nem tudom. Az öreg néni elment és én sokáig a hatása voltam. Eszembe jutott gyerek koromból egy "történet". Olyan 10-11 éves lehettem és édesapám egy két tagú "együttesben" zenélt. Ha olyan helyen játszottak anyu gyakran elvitt minket is nővéremmel. Egyik este egy étteremben zenéltek. Nem egy táncos hely csak amolyan evéshez szól a muzsika esetleg ha valaki akar tud táncolni is de nagy hely nem volt erre a fajta mulatságra. Szóval vacsiztunk és hallgattuk édesapámék által játszott dallamokat. Én ültem a helyemen és észrevettem egy magányos 60 év körüli hölgyet az egyik asztalnál. Hosszú haja kontyban volt. Mivel kicsit duci volt arcán nem voltak ráncok. Csinosan volt felöltözve. Nyakában hosszú gyöngysor. Egyik keze a talpas pohár talpán volt a másik keze az ölében. Arcán mosoly. Mindenkire mosolygott és én úgy éreztem, mintha régről ismerném. Akkor gyermekként oda mentem volna és megöleltem volna. Oda súgtam anyunak, hogy nézze meg milyen aranyos az a néni mindenkire mosolyog. Erre ö azt felelte a néni biztos sokat ivott és, hogy ne bámuljam. Lehet. Nekem viszont olyan emlékem maradt meg róla ami nem sok mindenkiről. Akkoriban azt gondoltam mikor újra eszembe jutott, hogy az a néni volt a jóság eszenciája.(persze nem ezekkel a szavakkal) Egy angyalnak gondoltam akinek az a dolga, hogy mosolyával melegséget költöztessen a szívekbe. Talán igazam volt. Lehet hogy a gyerekként az ember inkább látja a lényeget. Nem tudom. Ahogy azt sem ez az este és a néni miért maradt meg ennyire a fejemben. Talán tényleg vannak angyalok, akik köztünk járnak, akik még nem tudják magukról sem, hogy azok...