Szervusztok!
Mivel is kezdjem. Mi is az amit elkéne mondanom a mai napomból, ami még másokat esetleg érdekelhet is. Az az igazság mire ide kerülök a gép elé elfelejtem miről is akartam íeni. Ez van öregszem. Irtam már pár dologról. Véleményeztem pár dolgot már. Most úgy érzem mintha zsákutcában lennék. Idönként nem értem miért is kéne ide irnom. Jön a kérdeés tényleg olvassátok vagy csak irok a nagyvilágben magamnak. gondoltm rá, hogy megint megprobálkozok a vers irással, de szerintem ahoz több kell mint a mi bennem van vagy valaha is lesz. Bár kezdem megfejteni elemezni felismerni érzésimet, mégis mindig olyan mintha nagy őszegyúrt golyó lenne a szívem helyén. Csak darabokat tépek ki belöle és megformázom, majd megkeresem a helyét a polcon és oda rakom. Ez lenne a depresszió? Ez nem hangzik valami jól... Az lennék? Nem tudom...
Gondoltam azért még pár dolgot elárulhatnék magamról. Ebből kiindulva gondoltam minden bejegyzésembe beteszek egy kis leírást egy olyan dologról jelenségről, amit nagyon szeretek.
Tessék hozzá zenét is meghallgatni úgy teljes az egész:www.youtube.com/watch
Vihar
Este van. Süvít valami odakinnt. Kinézel az ablakon a fák lombkoronái lengedeznek. Alig észre vehető a változás mégis van egy érzés amit elindít benned. Szabadság. Fuss rohanj a szélel. Kinyitod az ablakot, hogy érezd a csípős szelet az arcodon, de te nem csak azt érzed hogy fúj és hideg. Érzed az üzenetet, ami ebben a nagy erőben rejlik, ami megilyeszt, de egyben felemel és felfrissít. Nem akarsz a szoba fogságában maradni. Már öltözöl is hisz téged egy a szoba biztonságánál sokkal nagyobb erő hív, hogy éld át vele a tisztulást. Ki lépsz a szél nagy ereje kicsit megrémít, de nem hátrálsz. Haladsz dacolsz. Mélyet szippantasz és érzed lassan itt az eső. A fák meghajolnak a vihar elött. Recsenések törik meg a süvítést. Egyszer csak villanás rázza meg a horizont sötét csöndjét. Tudod mindjárt jön. Jönnie kell. -"Jöjj oh áldott esö"-mondogatod. Várakozásod nem tart soká. Érzed a nedvességet a levegőben. A nedvességben a tisztulást, a tisztulásdban az újrakezdést és az újrakezdésben magát az Életet. Első hideg cseppje a viharnak meghunyászkodásra kényszerít. Már előre érzékelteti veled a nagyságát, az égbolt, a felhők. Fejet hajtasz nagysága előtt és evvel vissza nyered a harmóniát, ami a lekedet teljesen megszállja, majd hirtelen dörgés rázza ki belőled az összhangot. Most úgy érzed ez nem nyugtat. Kicsit becsapva hajtod le a fejed, de rájössz vissza adja a nyugalmat csak várj. Várj amig véghez visszi nagy tervét. És már érzed a rád hulló cseppeket. Boldogan emeled arcod az égre. A víz elönt beborít. A dörgésekben a szél hangjában és az eső koppogásában különös dallamot vélsz felfedezni. Lassan mozogni kezdesz a különös dalra. Ahogy a dallam üvöltő melódiává mozgásod is lassan táncá erősődik. Nem rémiszt és nem taszít semmi attól amit a vihar adhat. Nyílt szívvel fogadsz be mindent, ami csak körülötted zajlik. Érzed lassan nyugszik az dühöngő égbolt. A felhök felett már-már egy két törtető, erős csillag ki-ki kukocskál. Ontja magából a nyugalmat. Ezt benned is szétárad. Te is kezdesz lenyugodni a tájjal együtt. Mintha összefortatók volna, te érzed amit ő és viszont. Lassan térdre ereszkedsz, kezeddel temeted az arcod. Érzed, hogy nedves, de nem tudod eldönteni a te könnyeid, vagy csak a sötéten síró égbolté. Lassan össze szeded széthullot lelked darabjait, de helyre raknod már nem kell. Az eső utáni nyugalom helyre állítja mit az orkán darabokra tört és átmosott a kosztól. Újjászületés rejt a lelkedbe. Új reményekés új vágy magjait ülteti el a szívedbe, amik rögtön gyökeret is vernek. Érzed hogy tiszta a lelked. Csak az fáj, hogy hamar ment el a vihar melytől nagyon sokat kaptál...
És a szöveg után:
Mai napi idézet:(egy nagyon kedves ismerösöm irta):
"Az esőben állok, tisztára mosom magam.
Körülöttem csak a cseppek hangja.
Nincs senki más csak én és a vihar.
Ilyenkor minden más teljesen kihal.
Fázok, de nem számit, elborít a víz.
Magamba szívom az illatot, amit az ég sír.
Polom rám tapad, mellbimbóm kemény
Víz folyik az arcomról, éled a remény.
Átveszem a vihar erejét, lüktet, él
Egyesülök vele, ereimben vízként folyik a vér.
Szívem hangosan ver, én vagyok dörgés.
Kiabálok, sikítok, velem forog a pörgés.
Lassul az egész, már alig alig kopog.
Belül a lelkem is már csak halkan zokog.
A víz beterített, majd eltakart.
Eggyé váltam a természettel és az erő megmaradt."
VÁROM A VÉLEMÉNYEKET A BLOGOMRÓL. NAGYON ÖRÉLNÉK A VISSZA JELZÉSNEK. kÖSZÖNÖM.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.