Mostanság erősen hanyagolom a blogomat. Bár lenne mit írnom mégsem teszem. Ez azért van, mert mostanában nehéz megfogalmaznom mi az ami bennem van. Időnként nagyon nagyon nem vagyok jól. Persze nagyon hullámzó a kedvem. Öregnek érzem magam. Persze teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez teljesen hülyeség hisz a 24 évemmel messze vagyok még az öregségtől. Persze nem is a testi öregségről beszélek. Talán nem is öregség csak a saját életem súlya nyomja a lelkemet. Sodródom és nem olyan irányban visz amerre én szeretnék menni. Persze csak azt tudom, hogy az irány nem jó, de azt merre kéne menni azt nagyon nem tudom. Mióta elment a exem több, mint fél év telt el. Semmi nem olyan mint amikor még csak 20 voltam. Több volt bennem az önbizalom. Sosem voltam egy nagyon jó képű ari srác. Ami sokszor megtetszett másoknak az az önbizalmam volt. Tudtam mit akarok és kitől és hogyan. Na ez az ami nagyon elveszett belőlem. Vissza kéne arra a szintre fejlődni. Vissza akarom kapni régi önmagam. Persze minden ember változik, de vannak olyan tulajdonságok amiket jobb ha az ember nem vetkőzik le. Persze az önbizalom egy védelmi mechanizmus is volt egyben. Egy nagyon jól bevállt védekezés a világgal és az emberekkel szemben. Ezen nagyon sokat gondolkodom mostanában és hiába próbálom vissza nyerni valahogy nem nagyon sikerül. Talán eljön egyszer ennek is az ideje. Csak győzzem kivárni ezt is. Jó lenne ha valaki lenne ezen a kurva világon akinek én kellek. Nekem már mindegy melyik nem képviselője csak legyen valaki akihez én is tudok ragaszkodni. Jó lenne végre valakinek az illatával takarózva elaludni. Vagy a mellkasára hajtani a fejem és hallgatni a szívverését. Vagy nézni ahogy alszik mellettem. Gyengéden érinteni, vagy az hogy gyengéden érintsenek. Nem a nagy szerelmet várom. Naivitás már nagyon régen meghalt bennem. Csak valakit, aki szeret és kíván. Nem kell hogy szerelmes legyen belém, mert valószínűleg én sem tudnék szerelmes lenni. Miért? Hát a az első hosszú kapcsolatom óta nehezen megy. Bár azóta csak egy ember volt akivel együtt voltam, de őt is csak nagy nehezen szerettem meg. Félek azt hiszem. félek, hogy valakinek oda adom magam és ő elhagy és én ott maradok a széttépett szívemmel és rakhatom megint helyre az életem apró darabjait. Olyan érzés volt az akkor mikor ő elment mintha valami savval öntötték volna le a belsőmet. Mikor a torkomat kaparta akkor éreztem ez a vég, de egy férfi nem sír. Szörnyű volt és nagyon félek, hogy még egy ilyent nem élnék túl. Valakinek a kezébe adod a szíved és ő eldobja és a földbe tapossa. Nem tudom ki hogyan élte át ezen dolgait. Persze én kemény vagyok. Álltam a sarat. Senkinek nem mondtam milyen nehéz is ez az egész. Másnap ugyanúgy felkeltem és elmentem dolgozni. Hát igen ez vagyok én. Felvettem a pajzsomat és senki nem láthatott be rajta. Magam köré tekertem az álcámat mindenki azt látta, hogy jól vagyok és minden rendben, mindeközben belül fuldokoltam és üvöltöttem. Nem tudom miért írom ezek pont most le. Talán azért mert ez az oka annak hogy félek kötődni bárkihez is."Mert mi van, ha csak adott mennyiségű érzelmi mindent ragasztója van mindenkinek, és én már elhasználtam az enyémet? Akkor hogyan ragasztgatom össze megint a szívemet a sok törmelékből?" Persze tét nélkül nincs nyeremény, de nagyon nehéz. Nem akarom még egyszer ezt érezni. Nem akarok csalódni. Nem tudnám mégegyszer ezt végi csinálni. Az elmúlt egy hónapban is egy embernek kicsit kinyitottam a lelkemet és rögtön rám csapta az ajtót. Szerelmes ugyan nem voltam, de neki tudtam volna esélyt adni arra, hogy belé szeressek, de neki nem kellek. Pedig tudom, hogy nagyon tudtam volna szeretni. Hisz egyek a vágyaink. Azonosak az életünk történései. Ö is túl van egy hatalmas csalódáson és tudom, hogy bár még teljesen nem állt talpra ezért volt a nemleges válasz akkor is nehéz elhinni, hogy valaki belépett az életembe akibe ilyen könnyen beleszerethettem volna és nemet mond. Persze ő azt hiszi engem az nem zaklatott fel. Nem is fogja tudni. Talán rá várok. Talán arra várok egyszer csak azt mondja, hogy átgondolta és igen erre vagyis rám van szüksége. Bár nem nagyon hiszem, hogy ez bekövetkezik, de azért bízni lehet. Tudom ha egyszer odaadnám a kezébe a szívemet Ő nem dobná el. Majd meglátjuk. Addig várok egy olyan embert aki a saját börtönömből kiszabadít. Csak legyen elég erőm keresgélni. Legyen erőm akarni. Legyen erőm az érzéseimet életben tartani..."Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk."
Idézetek:
"Hidd el, hogy nem rosszból mondom neked el,
Minden napod ugyanaz a monoton menet,
Az évek csak telnek, de nem repülnek,
A vágyaid veled együtt elmerülnek."
"Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz."
"Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!..."
