Ma érdekes dolog történt velem a munkahelyemen. Betért a boltba egy öreg hölgy. Ritka jelenség, olyan aki öregen is szép. Haja ősz volt már, de még halványan látszottak a fiatalsága szőke tincsei. Kék szeme valami mérhetetlen szomorúságot tükrözött mit csak az érthet aki ilyen sokat megélt. Bőrébe az idő sava barázdákat húzott mégis szép fehér tiszta maradt. Régi hagyományos szappan illata lengte körül. Valami édességet szeretett volna venni. mert leesett a vércukra. Kiszolgáltam, majd megkérdezte, hogy bent maradhat-e a boltban amíg nem indul a busza. Természetesen megengedtem. Ö mesélni kezdett. Elmondta, hogy épp a temetőből jön. A férje("papa") sírjánál volt kint. Két hónapja temette el és 60 évet éltek együtt. Nagyon hiányzik neki és menne utána ha tehetné
-"Szeptemberben volt a 62. házassági évfordulónk. Papa megkérdezte, hogy élnék-e vele még egyszer ennyi évet ha megkér rá. Persze csak viccelt, de ha komolyan is gondolja és Isten is úgy adta volna szívesen éltem volna vele még akár háromszor ennyit is. Meg is mondtam neki, hogy ha már még egyszer ennyit nem is sikerül, amíg csak lehet vele leszek. Hát sajnos rá két hónapra meghalt."-
Láttam, hogy a szemében gyűlnek a könnyek. Persze én mint egy átlag fiatal kellemetlenül éreztem magam. Még nem érthetem igazán milyen az ha valaki leél egy másik emberrel 60 évet és utána a másik nincs. Meg lehet érteni azt 60 év után, hogy nincs? Nem tudom. Az öreg néni elment és én sokáig a hatása voltam. Eszembe jutott gyerek koromból egy "történet". Olyan 10-11 éves lehettem és édesapám egy két tagú "együttesben" zenélt. Ha olyan helyen játszottak anyu gyakran elvitt minket is nővéremmel. Egyik este egy étteremben zenéltek. Nem egy táncos hely csak amolyan evéshez szól a muzsika esetleg ha valaki akar tud táncolni is de nagy hely nem volt erre a fajta mulatságra. Szóval vacsiztunk és hallgattuk édesapámék által játszott dallamokat. Én ültem a helyemen és észrevettem egy magányos 60 év körüli hölgyet az egyik asztalnál. Hosszú haja kontyban volt. Mivel kicsit duci volt arcán nem voltak ráncok. Csinosan volt felöltözve. Nyakában hosszú gyöngysor. Egyik keze a talpas pohár talpán volt a másik keze az ölében. Arcán mosoly. Mindenkire mosolygott és én úgy éreztem, mintha régről ismerném. Akkor gyermekként oda mentem volna és megöleltem volna. Oda súgtam anyunak, hogy nézze meg milyen aranyos az a néni mindenkire mosolyog. Erre ö azt felelte a néni biztos sokat ivott és, hogy ne bámuljam. Lehet. Nekem viszont olyan emlékem maradt meg róla ami nem sok mindenkiről. Akkoriban azt gondoltam mikor újra eszembe jutott, hogy az a néni volt a jóság eszenciája.(persze nem ezekkel a szavakkal) Egy angyalnak gondoltam akinek az a dolga, hogy mosolyával melegséget költöztessen a szívekbe. Talán igazam volt. Lehet hogy a gyerekként az ember inkább látja a lényeget. Nem tudom. Ahogy azt sem ez az este és a néni miért maradt meg ennyire a fejemben. Talán tényleg vannak angyalok, akik köztünk járnak, akik még nem tudják magukról sem, hogy azok...
