Egyik reggel arra ébrettem, hogy besüt a napsugár a szobábmba. Ébredés után figyeltem a kisporszemcséket ahogy a levegöben szállnak és a napsugarában játszanak. Szép ébredés volt. Jó lenne mindennap így kelni gondoltam. Kikászálódtam az ágyamból. Sokat vártam attól a naptól. Várthattam is hisz ez egy különleges nap volt. Ez a nap az enyém volt. Hisz megint eltelt egy év. Nem is tudom valójában mire is vágytam. Vagy mi az amit az emberektől elvártam. Így a nap elteltével már nem tudom. Talán sok ajándékot. Nem. Bár lehet, hogy akkor még igen. Talán ilyenkor jön rá arra az ember, hogy mekkora ereje van a szónak. A kimondotnak a leirtnak. Nem bánom, hogy senki nem adott ajándékot. Többet kaptam annál. Éreztem, hogy fontos vagyok még ha csak egy napra is de éreztem. Azt gondolom ezért is találták ki ezt az egész születésnap dolgot. Az ember legalább egy napra érezheti, hogy fontos az embereknek, és talán elég, vagy legalábbis feltölt egy évre. Én nagyon boldogon feküdtem be az ágyba az nap este. Nagyon örültem minden kedves szónak, minden aranyos és figyelmes gondolatnak. Szép nap volt. Köszönöm Nektek. Bár nem sokan olvashathatjátok ezt a blogot, de azért itt is köszönöm mégegyszer.
