Egy kis zene a szöveghez:

Vannak pillanatok mikor az ember ül a sötét szobában és hagyja had áradjon benne végig a keserűség. Mikor nincs körülötte más csak a néma rideg vakság. Megdermeszti a rettegés. Nem akarja, hogy legyen még egy nap amit végig kell csinálnia. Így nem. Ahogy él. Úgy érzi a saját élete, érzései börtönbe zárják. Kijutni nem tud. Ordítana míg erejéből telik. Hátha valami szebb életre ébred. Ahol normális, ahol nem bújkál, mert nincs miért. Nem arra vágyik, hogy megértsék, elfogadják, hanem arra hogy valaki MÁS legyen. MÁS aki normális. Oda vágyik ahol biztonságban van, ahol melegség veszi körbe, nem rideg kétség, mérhetetlen önvád. Fájdalmasak ezek az éjszakák és veszedelmes érzéseket táplál. Bízni próbálsz van belőle kiút, de legbelül érzed NINCS menekvés. Elemészt, felfal ez az élet forma. SOHA nincs elfogadás. SOHA nincs megnyugvás. NINCS menekvésed ez elöl. NINCS ki megvédjen. Rájössz nem tudsz más lenni. Emlékek törnek fel. Bünös pillanatok. Mégsem tudod a vágyat eltemetni magadban. Hiába minden ellenállás, minden ellenérzés. Nem lehet kitörölni belőled, mert ez a lényegeddé vált, ez TE magad vagy. Magaddal nem harcolhatsz magad ellen. Hiába minden erőfeszítés. Hiába minden görcsös próbálkozás. Érzed ez az igazi földi pokol, mit ember átélhet. Mert ez fáj szinte minden pillanatban. Fáj, hogy az vagy aki. Reménytelenség jellemzi időről időre az életed. -Talán tedd azt mit tenni tudsz. Élj így.- Gondolod. És a kérdés? Van értelme? Ennek az egész itt létnek. Valójában nem az itt léttel van próbléma, hanem annak a mikéntjével. Ezekben a pillanatokban nincs ami és aki segíteni tudna. Így marad ez osztályrészül azoknak akik olyanok mint én. Maradnak ezek a nehéz éjjelek és idönként gyötrelmes nappalok. Ez a fájdalmas kettös élet. A saját börtön, melynek rácsai nem engednek, csak idönként kijebb tolódnak teret adnak. Ilyenkor jobb. Ilyenkor szép is tudd lenni, de ez nagyon ritka és nem tart sokáig. Szinte csak kostolót ad, és máris elmúlt. Múló pillanat, kósza árny, édes ábránd bár itt maradnátok... 

Ma sikeres rutin vizsgát tettem. Elégedett vagyok magammal:) Hulla vagyok. Naon hosszú és unalmas nap volt ez a mai. Azért gondoltam irok még pár szót.

Az álom nem múlik. Újra előjön. Nem hagy nyugodni békében. Mindig kicsit más, de a lényege ugyanaz. Csak lesz valami ami végre megszakítja ezt a hülyeséget. Éljenek az álom nélküli éjszakák.

"Párkapcsolat" ügyileg nagyon szarul állok. Z.-vel megegyeztünk, hogy csak barátok maradunk. Na most ezt annyira sikerül jól művelni, hogy három napja nem is beszéltünk. Én ezt nagyon sajnálom, de lehet, hogy holnap felhívom. Jó volna azért beszélni Vele pár szót. Mondjuk csak azt tudnám, hogy evvel Ő is így van-é, avagy sem? De persze ezt úgysem fogom megtudni. Tőle bárminemű érzelem nyílvánítás távol áll. Még normálisan megsértödni sem tud. Na de mindegy is mostmár a lényegen úgysem változtat. Még mindig elég magam vagyok. Szerintem ez így is lesz egy darabig. Majd a szükségleteim kielégítésére használatba veszem valamelyik exemet. Kettő úgyis jelentkezett a "állásra":D

Mai napi idézet: "Nem dárda, nem fal, nem zár, nem vagyon – csak Isten óv meg a veszedelemtől." 

És egy kis zene:

Meg pár pillanat kép egy nagyon jó filmből... Nem azért jó, mert homokosokról szól, hanem, mert szeretem a szereplőket, mert elét szagú, mert érthető, mert jól mutatja be az ember vivódását( már akinek van), és annak ellenére szeretem, hogy nagyon szomorú (a happy end:)) a vége...És persze érzéseket ébreszt bennem.

 Az álmok veszélyes éa furcsa dolgok. Persze ez attől függ mely álmokról beszélünk. Azokról az álmokról amiket ébren álmodunk meg és szeretnénk, hogy a jövönket képezze, vagy amiket éjjel alvás közben gyötörnek vagy boldogítanak. 

Az éjszaka álmai kínóznak egy ideje. Van egy vissza térő álmom. Nem szeretem. Furcsa játékot űz velem. Idönként mintha egy film főszereplöje lennék. mert nehezen hiszem el, hogy valóságban van olyan, hogy többszöer álmodja az ember ugyanazt. Hát velem mostanában megtörtént. Állok egy hatalmas teremben körülöttem sok ember. Sok ismerös és sok ismeretlen. Boldog vagyok. Együtt indulunk el a terem egyik felébe. A terem oldalán ajtók, melyekbe benyitnak az emberek, és vagy tovább mennek vagy nagyon boldogan belépnek rajta. Ekkor eltünik az ajtó. Minden ajtón csak egy ember léphet be utána semmivé foszlik. Haladunk egyre kevesebben a terem másik vége felé. A hely szükül. Lassan mindenki benyit egy ajtón. Persze közben beszélgetünk. Arra nem emléxem miről, csak az maradt meg hogy nagyon magyaráznak többen nekem valamit. Ahogy haladunk csak páran maradnak mellettem. Őket ismerem. Nagyon közel állnak hozzám. Persze mindenkire nem emléxem csak pár arc az ami megmaradt az álom vége után. Aztán ők is kinyitnak egy ajtót és belépnek boldogan. Én ahogy fogynak körülöttem az emberek egyre elveszettebben érzem magam. Mig végül észreveszem, hogy egyedül maradtam. A terem már csak egy folyósó melyben alkigt bírok haladni. Vissza akarok fordulni de valamiért nem teszem. Megyek és ajtók vannak mellettem, de nem tudom őket kinyítni. Az álom vége az, hogy kétségbe esve futok, amig  arra nem kelek, hogy nem kapok levegőt. eddig ezt háromszor álmodtam. Nem tudtam utána aludni. Nem is volt kedvem megvallom öszintén. Nem tudom miért gyötör ez a furcsa álom. Talán nem is érdekel. De az biztos, hogy az utolsó már nagyon rossz volt. Levegöért kapkodva kelek, folyik rólam a víz. Remélem hamar elmúlik és nem álmodom újra és újra. Bár gyerekkoromban is volt egy két vissza térő álmom, de ezek mind gyerekes rémálmok voltak. És mindig változott pár dolog, persze a lényeg az ugyan az volt. Furi és nagyon nem szeretem dolog. De remélem nem álmodom többé.

Mai napi idézet: "Most azonban csak romokat láttam. Romokat, amelyeket gyerekkorunkban várakká varázsolt a képzeletünk, romok, amelyek közt annyit játszottunk, s ahol annyiszor kerestem az én kis hercegemet."                                                                                                                         Paulo Coelho

Hallgassatok zenét is (már aki szereti Mozart-ot): 

Egyik reggel arra ébrettem, hogy besüt a napsugár a szobábmba. Ébredés után figyeltem a kisporszemcséket ahogy a levegöben szállnak és a napsugarában játszanak. Szép ébredés volt. Jó lenne mindennap így kelni gondoltam. Kikászálódtam az ágyamból. Sokat vártam attól a naptól. Várthattam is hisz ez egy különleges nap volt. Ez a nap az enyém volt. Hisz megint eltelt egy év. Nem is tudom valójában mire is vágytam. Vagy mi az amit az emberektől elvártam. Így a nap elteltével már nem tudom. Talán sok ajándékot. Nem. Bár lehet, hogy akkor még igen. Talán ilyenkor jön rá arra az ember, hogy mekkora ereje van a szónak. A kimondotnak a leirtnak. Nem bánom, hogy senki nem adott ajándékot. Többet kaptam annál. Éreztem, hogy fontos vagyok még ha csak egy napra is de éreztem. Azt gondolom ezért is találták ki ezt az egész születésnap dolgot. Az ember legalább egy napra érezheti, hogy fontos az embereknek, és talán elég, vagy legalábbis feltölt egy évre. Én nagyon boldogon feküdtem be az ágyba az nap este. Nagyon örültem minden kedves szónak, minden aranyos és figyelmes gondolatnak. Szép nap volt. Köszönöm Nektek. Bár nem sokan olvashathatjátok ezt a blogot, de azért itt is köszönöm mégegyszer. 

Sziasztok!

Azt hiszem végre sikerült  túl lennem Z.-én. Végre történt egy olyan dolog velem amire vártam. Legjobb barátom (aki egy lány) végülis kiszedte belölem a dolgokat. Persze már vágytam rá, hogy valakinek elmondjam miféle elbaszott emberke vagyok. És nagyon jól esett az ahogy fogadta, mert megértett nem bírált. Na de végülis csak annyiban kapcsolódik ez  Z-hez, hogy rájöttem ez az amiért annyíira ragaszkodok hozzá. Persze más is volt benne, de ez a rész volt a legmeghatározobb. Szóval ennyi. Persze azért kicsit bánom, hogy nem jött össze, de most összekapom magam és újúlt erővel indulok neki az egésznek. Szóval boldog vagyok. Annyira örülök neki. Jaj bár nem olvasod nagyon köszönöm Neked és  Te vagy a legjobb barátom. Imádlak.:D

Mai napi idézet: "De ez az érzés, a barátság, sokkal finomabb, és bonyolultabb, mint a szerelem. Ez a legerősebb emberi érzés... igazán érdekmentes."